A Média Panzió és Apartmanház felújítás és átépítés után 2014 júliusában nyitotta meg újra kapuit. Apartmanházunk valamikor a Magyar Rádió és Televízió üdülőjeként működött, évtizedekig pihentek itt a rádió és televízióból ismert személyiségek. Hajdúszoboszló, Európa-szerte ismert fürdő- és gyógyvizéről, mely fürdőkúra...
Teljes leírásés ivókúra formájában segíti az ideérkező betegek gyógyulását. A Fürdőkomplexumtól 450 méterre várjuk a gyógyulni, kikapcsolódni, pihenni vágyó vendégeinket. A panzió könnyen megközelíthető akár tömegközlekedéssel is: a hajdúszoboszlói buszvégállomás pár perces séta, a vasútállomás irányából közlekedő helyi buszjárat megállója pedig a közvetlen közelben található.
A Média Apartmanház összesen 25 férőhellyel, három földszinti apartmannal, az emeleten egy apartmannal, két szobával és egy turista lakosztállyal várja az üdülni, pihenni vágyó vendégeit!
Az új, modern, komfortos apartmanjaink, konyhasarokkal, étkezőasztallal, mikróval, hűtővel, LED televízióval és WIFI hozzáféréssel állnak vendégeink rendelkezésére.
A turista lakosztály átépítését csak jövőre tervezzük, addig is egy három hálószobás , 2-4-2 férőhelyes, egyszerűen berendezett, egy fürdőszobával és a folyosóról nyíló WC-vel rendelkező turista lakosztállyal várjuk az alacsonyabb árfekvésű szállást kereső nagyobb családokat, baráti társaságokat.
Pontos árakhoz adja meg érkezése, távozása napját, érkező vendégek számát!
Szálláshely felszereltsége
Beszélt nyelvek:
magyar, angol
Foglalható minimum éjszaka:
1
Konyha felszereltsége:
elektromos beépített kerámia lapos tűzhely,hűtő, mikró, kv főző, vízforraló, edények
Látnivalók a közelben:
A gyógyfürdő Aqua Palace felőli bejáratától 450 m-re, a sétáló utca szomszédságában, zöldövezetben található az apartmanház
Közösen használható:
kert, étterem
Szolgáltatások:
A helyszínen kerékpár bérelhető
Szálláshely háziszabályzata
dohányzással kapcsolatban:
A szobákban és az épületben nem csak a kertben megengedett.
Bejelentkezés:
14 órától, de a beparkolásra 10 órától lehetőséget biztosítunk.
csoportos foglalás:
25 főig fogadunk csoportokat kedvezményesen
Előleggel kapcsolatban:
20 % előleg/foglaló előreutalása szükséges, mely lemondáskor nem visszatérítendő
Gyermekekkel kapcsolatos díjszabás:
0-3 éves korig ingyenes (ágy nélkül)
házikedvencekkel kapcsolatos tudnivalók:
Állatokat nem fogadunk.
kijelentkezés:
10 órától, de csomagmegőrzésre van lehetőség akár este 18 óráig.
Elfogadott kártyatípusok: