Szállásadóknak

 

Gyula szolgáltatók - Vissza a Gyulai szállásokhoz

5700 Gyula, Várkert. u
Hely típusa
A Gyulai Vár Európa egyetlen épen maradt téglavára. A város nagy gonddal vigyázz történelmi örökségére, így az elmúlt években jelentős forrásokat költött a felújításra. Meg is van az eredménye, igen sok látogató keresi fel kíváncsiságtól hajtva. Nem is okoz csalódást a látott és tapasztalt élmény! Mint régen, ma is Gyula város jelentős rendezvényközponja.


5700 Gyula, Várkert. u. 2
Hely típusa
Legújabb nagyberuházása révén 2013. végén új, fedett élménykomplexummal, az AquaPalotával gazdagodott a Gyulai Várfürdő, így egész évben kiszolgálhatja a családokat, a fiatalokat és azokat, akik elsősorban nem a gyógyvíz miatt látogatnak el a fürdőbe. A több, mint 6000 négyzetméteres létesítményben, közel 900 négyzetméternyi vízfelületen számtalan...


5700 Gyula, Bodoky utca
Hely típusa
jazz fesztivált a Gyulai Várszínházban, melyet minden évben megtartanak július közepének egyik szombatján. Az elmúlt 24 évben több, mint száz koncertet rendeztek a gyulai vár kitűnő akusztikájú, reneszánsz udvarán, amelyeken fellépett már a teljes magyar élvonal, és évente egy világsztárt is vendégül látnak.2006-óta rendezik meg a blues fesztivált...




5700 Gyula, Kossuth u. 15
Hely típusa
Amikor 1695 januárjában Gyula felszabadult a 129 éves török uralom alól, a környék gyakorlatilag lakatlan volt. A tartós visszatelepülés a kuruc szabadságharc leverése után vált lehetővé, ezért Gyula török utáni történetét 1714-től számítjuk. Az 1722-ben Leopold Franz Rosenfeld hadmérnök által készített térképen a vármegye és Gyula városa...


Bababarát |  Balaton déli part |  Balaton északi part |  Dél-Alföld |  Dél-Dunántúl |  Duna - Tisza köze |  Dunakanyar |  Észak - Magyarország |  Észak-Alföld |  Közép-Dunántúl |  Közép-Magyarország |  Mátra |  Siófoki nyaralók |  Tisza-tó |  Velencei-tó
Wellness Szállodák Magyarországon
      
Van egy fürdő közeli szolgáltatásod? A MYSZALLAS.COM ÜZLETI AJÁNLÓN HIRDETÉSI megjelenésed teljesen ingyenes. Például: legyen az /pizzéria, pub, helyi pékség, borozó, strand vagy kávézó, és még sok más kategóriában. Az általad megadott TELEPÜLÉSEN, az általad választott bármelyik ajánló kategóriában. Reklámozz ingyen. Ajánljuk magunkat!

Szolgáltatás ajánló
2-3 éjszakás csomagok | Nyári csomag | Őszi csomag | Kihagyhatatlan csomag | 4-6 éjszakás csomagok | Hosszú hétvége csomag | Nyugdíjas csomag | Balatoni csomag | Pezsdítő csomag | Olcsó csomag | Családi hétvége csomag | Karácsonyi csomagajánlat | Romantikus csomag | Gyógykúra csomag | Családi hétköznap csomag | Relax csomag | Last Minute csomag |
Még több csomag
Hajdúszoboszló szállás | Eger szállás | Hévíz szállás | Gyula szállás | Zalakaros szállás | Sopron szállás | Szilvásvárad szállás | Budapest szállás | Szeged szállás | Pécs szállás | Bük szállás | Bük-Bükfürdő p. szállás | Siófok szállás | Miskolc - Tapolca szállás | Kehidakustány szállás | Debrecen szállás | Keszthely szállás |
Még több város


© 2012-2024 myszallas.com | Minden jog fenntartva. Engedély szám: NAIH-6000712012
Lap tetejére